Ugyan a hímzés, mint művészet csak a XIX. században vált népszerűvé, de a falikárpit szépsége az ókori ember számára sem volt ismeretlen, hiszen régi hagyományára tekinthetünk vissza a minták elkészítésének és elhelyezésének. A falikárpit vagy más néven gobelin hagyományosan gyapjúból készült, később kezdték a lenfonalat szövésre és az ezüst illetve arany szálakat díszítésre használni. A középkorból csak néhány kolostorban készült példányt ismerünk, amelyeket a tehetséges nővérek Isten dicséretére készítettek.

Azonban, pont az egyháznak köszönhető a gobelin elterjedése, mivel a templomok díszeként is használták, így a nővérek egyre több megbízást kaptak falikárpitok készítésére. A XV. századra Brüsszel lett a fali kárpitkészítés központja és művészete elárasztotta egész Európát. Az iparosodás egy kis időre visszaszorította ezt a technikát, de ebben az időben jelent meg a polgári asszonyok tevékenysége a gobelinhímzés. Napjainkban a gobelin, mint művészet tárgy jelenik meg, attól függően, hogy milyen anyagból illetve milyen technikával készült és igen széles skálán mozoghat az értéke.