Bankkártya terminál

A bankkártya terminál olyan gyors, kényelmes és biztonságos fizetést tesz lehetővé, amire minden üzletben szükség van. A POS (Point of Sale) rendszerek beszerzésekor azonban fontos tudnod, hogy a különböző szolgáltatók ajánlatai jelentősen eltérhetnek egymástól. Ezért is érdemes olyan POS terminál szolgáltató mellett döntened, ahol nem kell rejtett költségektől tartanod.

Mivel a megfelelő berendezés jelentősen növelheti a forgalmadat, illetve a kiszolgálás idejét is csökkenti, ezért semmi esetre sem szabad elkapkodni a döntést. Már csak az a kérdés, hogy mégis mik azok a szempontok, amiket megéri előtérbe helyezned, amikor vásárlásra, bérlésre kerül a sor?

Első helyen a díjstruktúra

A POS terminálokért fizetendő díjak jelentősen eltérhetnek a különböző szolgáltatók között. Vannak, akik fix havi díjat számítanak fel, míg mások a tranzakciók százalékát kérik el. Figyelni kell az esetleges kezelési költségekre, telepítési díjakra vagy a kártya elfogadásáért számított extra költségekre is.

Azért érdemes megjegyezni, hogy bizonyos összegeket nem kimondottan a szolgáltatók, hanem esetenként a pénzintézetek terhelnek a tranzakciókra. Fontos tehát, hogy részletesen átnézd az ajánlatokat és összehasonlítsd az egyes díjszerkezeteket, hogy megtaláld a vállalkozásodnak a legkedvezőbbet.

Nem hanyagolhatóak el a technológiai megoldások sem!

A különböző POS terminálok eltérő technológiai megoldásokkal rendelkeznek. Vannak alapmodellek, amik csak a legfontosabb funkciókat tartalmazzák, míg a prémium kategóriába tartozó eszközök érintőképernyős kijelzővel, NFC (közelítéses kommunikáció) támogatással vagy Wi-Fi kapcsolattal is rendelkezhetnek. Muszáj alaposan mérlegelned, hogy melyik technológiai megoldás illik leginkább az üzleted működési módjához, ezzel is növelve a kiszolgálás gyorsaságát és fokozva a vásárlói elégedettséget.

Nélkülözhetetlen a hatékony ügyfélszolgálat és támogatás

A POS terminál beszerzése során kritikus fontosságú az ügyfélszolgálat és technikai támogatás minősége. A megbízható szolgáltatók, amilyen a Novopayment is, gyors és hatékony támogatást nyújtanak, ami kulcsfontosságú lehet zavarok vagy technikai problémák felmerülésekor. Helyezed előtérbe azokat a szolgáltatókat, ahol garantált a 24/7-es rendelkezésre állás és mérlegelj annak függvényében, hogy pontosan milyen gyorsan válaszolnak a kérdésekre vagy problémákra!

Mindig döntőek a szerződési feltételek

A szerződési feltételek szintén fontos tényezők, amiket figyelembe kell venned. Néhány szolgáltató hosszú távú szerződéseket köt, amik egyben jelentős lemondási díjakat tartalmaznak. Mások rugalmasabb feltételeket kínálnak, lehetővé téve a későbbi módosításokat vagy a megszüntetést kevesebb költséggel. Mindig olvasd el alaposan a szerződési feltételeket, hogy elkerüld a nem várt kötelezettségeket!

Kicsit sem elhanyagolhatóak a biztonsági előírások

A biztonság is kiemelt szempont. Győződj meg róla, hogy a választott POS terminál megfelel a jelenlegi előírásoknak és szabványoknak, mint például a PCI DSS (Payment Card Industry Data Security Standard)! A magas szintű védelmi előírások betartása segít megóvni a vásárlóid adatait és csökkenti a csalási kísérletek kockázatát.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás