Hűtlen kezelés szándékos bűncselekmény
Hűtlen kezelés szándékos bűncselekmény

Ha bűncselekmény elkövetésével vádolják meg, akkor Önnek már az első vallomástétel előtt érdemes tisztában lennie az esetleges enyhítő körülményekkel. Ha ilyenkor egy elhibázott vallomást tesz, akkor azzal azt is okozhatja, hogy a bűncselekménye súlyosabbnak minősül.

A hűtlen kezelés vagyon elleni bűncselekmény. Amikor ezzel vádolnak meg valakit, akkor nem feltételezik, hogy az elkövetőnek az általa kezelt idegen vagyon eltulajdonítása vagyis ellopása lett volna a célja, bár a cselekmény mögött általában megtalálható az ő vagyoni érdeke. Hűtlen kezelés akkor valósul meg, ha valakit idegen vagyon kezelésével bíztak meg, és az ebből folyó kötelességének a megszegésével Ő vagyoni hátrányt okoz.

Ez az idegen vagyon lehet ingó, ingatlan, de vagyoni jog is. A hűtlen kezelés szándékos bűncselekmény. Szándékosan az követ el bűncselekményt, aki cselekményének következményeit kívánja, míg aki eshetőleges szándékkal követ el bűncselekményt, az előre látja cselekményének a következményeit és azokba belenyugszik.

Konzultáljon egy gyakorlott védőügyvéddel, aki számos módját ismeri a védekezésnek. Egy tapasztalt ügyvéd először megismeri a vádakat, felméri a védekezés lehetőségeit, és csak abban az esetben javasolja, hogy ismerje be a bűnösségét, ha nem lát más módot a sikeres védekezésre.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás