

A nagyobb méretű irodákban lévő nehéz és komoly bútorok szétszerelése és összerakása nem is annyira egyszerű, főleg nem a laikusok számára. A koltoztetes-szallitas-s-transport.hu szakemberei számára az irodaköltöztetés mondhatni gyerekjáték, hiszen már évek óta ezzel foglalkoznak. Abban az esetben, ha Ön is szeretné vállalkozását és a hozzá szorosan kapcsolódó tárgyakat egy nagyobb irodába átköltöztetni, akkor először is meg kell szervezni a szállítást és az előkészületekről sem feledkezhet el.
Az előkészületek során, ha van ideje, akkor állítsa össze a dobozokba, külön felcímkézve az iratokat, a dossziékat, amelyeket biztosan az első tárgyak között kíván átszállítatni. Ezen kívül, a nagyobb irodabútorokat szétszedheti, ha ért hozzá, ha pedig nem, akkor a Servitus szakemberei ezt is elvégzik.
Különösen nagy feladatnak számít a nagyobb területről történő irodaköltöztetés, ezért mindenképpen körültekintően kell eljárni a szervezés során. Egy olyan iroda, ahol több, mint tízen dolgoznak, már nagynak számít, tekintve, hogy mennyi mappát halmoztak fel az évek során. Gondoljon bele, hogy egy multinacionális cég esetén, milyen mennyiségű mappát és dossziét kell elszállítani a szakembereknek!
Egy nagyvállalatnál nem elég néhány fő és egy teherautó. Ilyen esetben már több teherautóra és brigádra van szükség, hogy a munka zavartalan és folyamatos lehessen. Az irodaköltöztetés a Servitus által nagyfokú odafigyeléssel és szakértelemmel zajlik. A profik a méregdrága faxokat, számítógépeket és nyomtatókat megfelelő fóliával áthúzzák és csomagolják, így biztosítva azt, hogy ne sérüljenek meg.