

Nem kedveli minden ember a vegyi alapú kozmetikumokat. Szerencsére ma már számos lehetőség van natúr sampon beszerzésére is. Ezek mentesek mindenféle nem természetes összetevőktől. A vegyipar fejlődése a második világháború után indult komolyabb fejlődésnek, aminek számos termék köszönhető.
Lassan rá kell jönnünk, hogy a természetes anyagok mégis jobbak. Lehet, hogy nem lehet őket fillérekért előállítani, de az emberi test számára nem idegenek.
Nagyon sok ember azért dönt a natúr sampon használata mellett, mert a vegyipar által készített kozmetikumok ártalmasak számára. Kiütéseket okoznak, vörösödést, viszketést. Sokak számára a vegyi alapú termékek túl erősek, maróak, a bőr Ph értékét a szélsőségek felé viszik. Emiatt jelennek meg a különféle bőrirritációk.
Azt is figyelembe kell enni, hogy a bőr és a haj állapota az étkezéstől is függ, tehát nem elég csak külsőleg ápolni. A natúr sampon gyakran szappan formában kapható, ugyanis ahhoz, hogy folyékony legyen és gazdag hab képződjön a mosás során, már vegyi anyagot kell használni, ami nem tesz jót a természetességnek.