

Minden házban, lakásban igencsak összetett csatornahálózat gondoskodik arról, hogy gondmentesen használhassuk úgy a konyhát, mint a fürdőszobában található berendezéseket. Viszont megtörténik, hogy olyan csatornaszag terjeng valamelyik helyiségben, hogy nem szívesen tartózkodunk ott. Ez még nem jelenti azt, hogy dugulás állt elő, viszont már annak előjeleként értelmezhető. Amennyiben a csatornaszag még mindig érezhető, de dugulásnak nyoma sincs, akkor ezt a jelenséget két dolog okozhatja. A vezeték van eldugulva, vagy pedig hiányzik a légbeszívó szelep.
Ennek az apró kis alkatrésznek nagyon lényeges szerepe van olyankor, amikor nagyobb mennyiségű víz zúdul le, ugyanis ez vákuumot idéz elő, ami kiszívhatja a bűzelzárókból a vizet, ezzel pedig csatornaszag keletkezik. Amennyiben ez a jelenség lassan állandóvá válik, de abban az esetben is, ha bugyborékoló hangokat lehet hallani a lefolyóból, azt jelenti, hogy nagy valószínűséggel hiányzik a légbeszívó szelep.
Ennek hiánya utólag is pótolható, de természetesen csak szakember által. Nem érdemes laikus személyre bízni ezt a munkálatot, mert több kárt csinálhat, mint amennyi már amúgy is van a csatornaszag miatt. A dugulaselharitomester.hu weboldalon olyan szakértőkből álló csapat elérhetőségét találhatja meg, amelyik a duguláselhárítás XI. kerület lakásaiban bármilyen ilyen problémát rövid időn belül, ráadásul rendkívül korrekt áron megold. Utóbbi kvalitás sajnos napjainkban ritkulni látszik, viszont ez a csapat nem használja ki senkinek a szorult helyzetét.
A duguláselhárítás XI. kerület szolgáltatásai a következőek: WC lefolyó tisztítás, mosogatószifon és szennyvízlefolyó-tisztítás, mosdó, kád, padlóösszefolyó szifonok tisztítása, valamint benőtt gyökérzet eltávolítása a csatornacsövekből, aknákból, de a csatornaszag megszüntetése és a légbeszívó szelep beépítése is. Tehát bármiféle ilyen gondja adódik, hívja bizalommal ezt a profi csapatot és a probléma megoldása hamarosan megtörténik. Éjjel-nappal hívhatóak a megadott telefonszámok, ha a duguláselhárítás XI. kerületben a gond forrása.